Villamossal ütközött egy halottaskocsi a János kórháznál
A balesetben egy 63 éves férfi megsérült.
A balesetben egy 63 éves férfi megsérült.
A tavaly bezárásra ítélt két meddőségi magánklinikában hónapokig nem tudták, mi lesz a náluk tárolt, lefagyasztott embriókkal. Most egy parlamenti írásbeli kérdésből végre kiderült a sorsuk.
A héten ugyanezen a környéken kilőttek kismalacokat, a Pilisi Parkerdő is reagált az esetre.
A kórház felújítására közbeszerzést csupán két évvel a kormány ígérete után írták ki.
A Kútvölgyi torony teljes külső rekonstrukciója 11 ezer négyzetmétert érint.
Lassan Guinness-rekordot dönt a budapesti Szent János Kórház félmilliárd forintos MR-készüléke, mivel a képalkotó diagnosztikában létfontosságú berendezés 2019 óta rendelkezésre áll, de azóta beüzemelés nélkül egy teremben porosodik. Az MR-vizsgálatra váró betegeket pedig addig is máshova szállítják.
A fővárosban és környékén három centrumkórház alá sorolták a többi intézményt, az országos intézetek számát a felére csökkentették.
A főigazgató arról beszélt, náluk az ellenőrzés során katonás fegyelmet tapasztalt a kormányhivatal, amin el is volt képedve.
Takács Péter tünetmentes, otthonról fog dolgozni.
Egy hónap után ismét beázott a szülészeti osztály a Szent János kórházban, információink szerint elmaradnak a nagyobb műtétek. Az intézmény szerint elköltöztették az osztályt, a szülések és kisebb műtétek rendben zajlanak.
Az Emmi szerint nem igaz, hogy a működőképesség határán lenne az Uzsoki Utcai Kórház.
A minisztérium azt állítja, hogy minden feltétel adott a Korányi és a Szent László kórházakban a gyógyításhoz.
A fővárosi Szent János Kórház és a Semmelweis Egyetem is több fertőzött dolgozóról számolt be.
Öt állat fészkelte be magát az egyik épületbe.
Másik kórházba kellett vinni a nőgyógyászati nagyműtéteket, szülőágyakat helyeztek át, elköltöztették a szülészeti osztályt, miután beázott a Szent János Kórház szülészetének épülete. A beázás oka, hogy beépítik a tetőteret, de a viharok leszaggatták az ideiglenes tetőborítást. A károkat napokon belül helyreállítják - ígérik.